Ész és lélek nélküli demokrácia

Ebben az írásban először a volt kelet-európai országok rendszerváltási története – a demokrácia helybeli létrejötte – kerül röviden felelevenítésre a legproblémásabb kérdések megközelítésével. Az eset szimbolikus, és a jelenlegi politikai-gazdasági rendszer hibás működését szolgálja szemléltetni, illetve érzékelhetőbbé tenni. Ezt követően, az összefüggés jegyében egy rendkívüli jelentőségű társadalmi-rendszerbeli hiányosság kap kellő megvilágítást: Az ember politikai-közösségi életre való felkészítésének a mulasztása egy világszerte hangsúlyos probléma. Ennek a rendbe hozatala önmagában még nem old meg minden más óriásproblémát, de általa az ember lényegesen kedvezőbb helyzetbe kerül annak érdekében, hogy az előtte álló kihívásoknak megfelelni képes legyen. Arról nem is beszélve, hogy a demokratikus életformának az egyik legalapvetőbb feltétele a „nép” – így a társadalom lehető legtöbb tagjának – közéleti, felelős és céltudatos szerepvállalása. Enélkül a demokráciának nem lehet esze és lelke, csak ilyen-olyan szerkezete és valamiféle látszólagos működése.

– – –

A rendszerváltáson átment kelet-európai országokban (és persze más „felszabadított” államokban is hasonlóan), ha a politikában valamit látványosan elhibáztak, fény derült a tisztességtelen történésekre, visszaélésekre, káros és züllesztő tevékenységekre, akkor a hivatásos politikusoktól és egyéb szakemberektől verejtékes magyarázatként gyakran lehetett hallani azt, hogy „nálunk még új és fiatal a demokrácia, ezért azt még bizony tanulnunk kell!”. Hovatovább, azt a hazug vagy átgondolatlanul naiv kijelentést, hogy „a demokratikus életmód tökéletesebb elsajátítása majd nemzedékről nemzedékre jobb lesz”.
Mert vajon mitől is lesz az jobb?
Addig az rendben van, hogy a szabadságát kiharcolva valamikor minden népnek el kell kezdeni egy demokratikus társadalmi rendszerben élni, és a reménybeli jövő építésébe kezdeni. Ilyenkor az adott ország közösségének még valóban teljesen új és szokatlan dolog a demokrácia. És hogy az olybá áhított szabadság esetekben éppen forradalom vagy egyéb jellegű felszabadulás útján, véres áldozatokkal vagy anélkül jött létre, a vele együtt járó változások általában mindig eléggé hirtelenül mennek végbe. Érthetően ünnepléssel kezdődik az új korszak, hiszen mekkora siker az, hogy egy elnyomott, kizsákmányolt és keserűséggel teli nemzetállam idáig is eljuthatott a történelem kietlen és zord útvesztőinek a sűrűjében. Ebben az öröm-mámor, diadal-ittas állapotban valójában még túl nagy a zűr és az a fortély, amiből aztán gyors tempóban kibontakozik a várva-várt demokratikus működés, az ígéretekben gazdag, új társadalmi rendszer.
Nos jól van, de pontosan hogyan is tovább? Szóval ezt tanulni kell! Rendben. Kitől és miként?
Hát persze, nyilvánvaló. Mindazoktól, akik ezt a rendszert már régebb óta látványos „sikerekkel” működtetik, és a mi demokratikus törekvéseinknek eddig is a leglelkesebb szorgalmazói, illetve segítői voltak. Ennek értelmében, az újonnan megalakult demokratikus államokban a helyes hozzáállás körülbelül ez lett volna:
– “Nos, akkor tehát elő azzal a »használati utasítással«, és vágjunk bele annak a részletes tanulmányozásába! Elvégre mi is szeretnénk jól élni, és a gyermekeinknek egy szebb és igazságosabb jövőt biztosítani!”
Ezzel egy időben, a másik oldalról, a már kifejlődött és előrehaladott demokratikus társadalmak részéről pedig hozzávetőlegesen a következő eljárás lett volna korrekt és kívánatos:
– “Kedves barátaink, üdvözlünk hát benneteket is a szabad, demokratikus országok sorai között, na de most jól figyeljetek! Nagyon fontos, hogy megértsétek és megtanuljátok azt, hogy miképpen fogtok tudni boldogulni, és a legmegfelelőbb módon kialakítani egy sikeres demokráciát, beleértve egy stabil és kiegyensúlyozott gazdaságot. Ezekre a dolgokra majd rendkívüli alapossággal ügyeljetek, azokat különösen óvatosan kezeljétek, amazokat meg állandóan és fokozottan ellenőrizzétek! Valamint ezt és azt pedig csak így és úgy lesz érdemes csinálnotok! Mindezen ismeretek elsajátításához szívesen felajánlunk nektek szakembereket, akik benneteket oktatásban részesítenek, és segítenek benne, hogy hosszú utatok kezdetén célirányosan eligazodjatok!”
Mégis, mindmáig nyitott a kérdés: Miért nem kaptak a frissen megalakult demokratikus országok népei a fejlettebb országoktól semmilyen tananyagot, átfogó információs programot vagy bármilyen hasonló jellegű széleskörű támogatást annak érdekében, hogy azok az új politikai rendszer optimális működtetését elsajátíthassák, és egy minél kulturáltabb demokráciát legyenek képesek megvalósítani?
Talán azt gondolhatták, hogy ez majd az egyik napról a másikra önmagától megoldódik? Netán azt, hogy a frissen polgárokká lett demokraták a helyes demokrácia-működést idővel mindannyian becsületesen ellesik tőlük, és korrekt módon alkalmazni fogják? Esetleg a fejlettebb demokratikus országoknak valamiért mégsem állt igazán az érdekükben a rendszerműködés mélyreható feltárásával járó teljes felvilágosítás? Vagy csak egyszerűen mégsem olyan jó és egyáltalán nem célravezető az aktuális demokratikus rendszer? Netán elképzelhető-e, hogy egyszerre több ok is közrejátszott ezekben a tragikus kimenetelű rendszerváltási történésekben?
Mert tény, hogy az újonnan megalakult demokratikus államok lakosságának a túlnyomó többsége nem tanult és mindmáig nem is tanul semmilyen demokratikus kultúrát sem. Azt tanulják, amit éppen látnak. Persze nem ott messze-földön, másik honban, hanem minden polgár inkább csak a maga környékén. Így tanul egy egész nép hazudni, lopni, másokat becsapni, átverni, sumákolni, mutyizni, irigyelni, trágárkodni, sértegetni, megalázni, uszítani, utálni és gyűlölködni. Nemzedékről nemzedékre.
Nincsen ezen mit szépíteni. A rendszerváltáskor a nyugati, fejlettebb országok ridegen magukra hagyták az új demokratikus országokat. Na jó, hát nem egészen. Gazdaságilag készségesen „segítették” azokat. Fogták a pénzüket és befektettek, kölcsönadtak, bevitték a hiánycikkeket és a saját jól kifejlesztett szolgáltatásaikat. Felvásároltak gyárakat, üzemeket, gazdaságokat, közműveket, ingatlanokat és termőföldet, evvel is támogatva a pörgő privatizáció lankadatlan sikerét.
Vagyis azért annyira gonoszak „nem” voltak..   (Össztársadalmi tudatossággal valóban nem!) 

– – –

A sokatmondó rendszerváltási történetből számos dologra lehet, és kell is következtetni. Ráadásul az azóta szerzett további tapasztalataink ismeretében csak jobban kirajzolódnak a demokratikus és piacgazdasági (kapitalista) rendszer működésének az ésszerűtlenségei, az elfogadhatatlan mértékű igazságtalanságai és fenntarthatósági nehézségei. Ezen viszont nincsen mit csodálkozni akkor, amikor már az alapokkal is súlyos bajok vannak.
Az elképesztően alacsony szintű politikai kulturáltság egy olyan társadalmi probléma, amelynek direkt vagy közvetett módon az összes közösségi ügyhöz köze van, és amelynek a megoldása mégiscsak eléggé kézenfekvő. Most ennek a megtárgyalása következik.

Tanulva a múltból és függetlenül attól, hogy az egyéb össztársadalmi problémákra a jövőben milyen konkrét megoldások lesznek kidolgozva, világszerte nélkülözhetetlen alapfeladat az emberek közéleti hozzáállásának a javítása. A lehető leghatékonyabban. Azért, mert a különböző országok politikai kultúrájának a minél magasabb színvonala fontos feltétele a jobb helyzetfelismerésnek, a mindenkori történések tényleges megértésének és a hosszútávon mindenki számára kedvezőbb döntések meghozatalának. Ezáltal nem csak az egyes társadalmi konfliktusok lesznek megelőzhetőek vagy optimálisabban kezelhetőek és megoldhatóak, hanem maga a demokratikus rendszerműködés is valósabbá és értelmesebbé válik.

A demokrácia a nép uralma, és mint ilyen, a népen múlik, hogy épít vagy rombol. Csakhogy ezt olykor maga a nép se tudja, hiszen senkitől meg nem tanulta. Pontosabban, az emberek túlnyomó többsége nincsen felkészítve a felelősségteljes társadalmi-politikai szerepvállalásra, így korunkban lényegében megoldatlan a „népnek” a demokráciába való beilleszkedése. Szinte elképzelhetetlen, hogy egy ilyen elemi mulasztással hogyan is lehetne egy sikeres (valós és kulturált!) demokratikus működést megvalósítani.

Tágabb értelemben a politika közéletet jelent. A közéletnek pedig minden egyes ember a része. És mert egy demokratikus politikai rendszer valamilyen formában mindig a nép közügyekben való részvételére épül, ezért kimondottan szükséges az, hogy a társadalom tagjai tudatosan foglalkozzanak a „politikával”, és hasznosan befolyásolják a közösségi életet. Amennyiben viszont a nép nem törődik a társadalom meghatározó kérdéseivel, vagy értelmetlenül politizál, úgy a demokratikus rendszerműködés is teljesen eltorzulhat, sőt, akár alapvetően irányt téveszthet.
A megfelelő nevelés és oktatás hiányában hogyan is várható el az, hogy az ember elsajátítsa a helyes politikai hozzáállást, és rendelkezzen mindazon ismeretekkel, amelyek számára lehetővé teszik azt, hogy a közéletben egy felelősség-, és céltudatos polgár válhasson belőle?
Egy demokratikus társadalom tagjainak a közügyekben való részvételét mindenek előtt a politikai programok és a vezetők megválasztása, valamint a hatalmi tevékenységek folyamatos felügyelete jelenti. A (köz)nevelés és a közoktatás – mint a politikai kultúra kialakításának eszközei – nyilvánvaló kulcskérdései ennek a rendkívül fontos társadalmi szerepnek a minél tökéletesebb gyakorlásának.
A tanulatlan ember többnyire nincsen tisztában azzal, hogy milyen elvek és megfontolások alapján döntsön (válasszon) és viselkedjen helyesen a különböző társadalmi ügyekben és helyzetekben. A felkészületlen polgárok legmeghatározóbb megítélési és döntési alapja gyakran a puszta érzelem, így ők rendszerint olyan nagyfokú tévedéseknek vannak kitéve, amelyekkel a társadalomnak felmérhetetlen károkat képesek okozni. A kielégítő ismeretek nélkül nekik valójában szinte semmi fogalmuk nincsen mindazon fondorlatos trükkökről és módszerekről, amelyekkel a politikusok és egyéb érdekkörök a céljaik szerint manipulálhatják, félrevezethetik, becsaphatják, kihasználhatják, kisemmizhetik és elnyomhatják őket. A „hátrányos helyzetű” választópolgár jellemzően csak a maga minél gyorsabb és direktebb hasznát nézi és reméli a politikában, még akkor is, ha az csupán látszólagos (pl. amikor számára kevésbé érhető módon és formában többet vesznek el tőle). Pedig hát egy demokráciában az lenne a normális, ha a (választó)polgár a valós és hosszú távú, egyéni és közösségi érdekeit egyaránt felismerné, és ezáltal azokat képviselni tudná.

A demokrácia működését illetően mélyen elszomorító az a helyenként előforduló, tömeges jelenség, amikor az emberek szinte siránkozva panaszkodnak erre-arra (pl. sok adó, nehéz megélhetés, a család lehetetlen eltartása, rossz egészségügyi ellátás, oktatás, közbiztonság, stb.), de ha megkérdezzük őket, hogy vajon tettek-e valamit a kifogásolt ügyek érdekében, részt vettek-e a legutóbbi parlamenti vagy önkormányzati választásokon, vagy elmentek-e valamelyik tüntetésre, hogy azzal is kifejezzék a mindenkori nemtetszésüket, akkor gyakran csak azt a választ kapjuk, hogy „..de hát engem a politika nem érdekel!”. Ezek az emberek bizonyára nem tudják, hogy mindazon dolgok, amelyekre ők olykor annyira hevesen panaszkodnak, nem más, mint politika. Vagyis olyan közügyek, amelyekkel szükség szerint foglalkozni kell.
Mindez jól kifejezi a polgárok egy jelentős részének a politikához való viszonyát, és ebben is megmutatkozik, hogy ők nincsenek megfelelően felkészítve a közösségi életre. Viszont sokan pont azért válnak politikailag közönyössé, mert kiábrándultak a demokráciából, és/vagy szociálisan túlságosan lecsúsztak. Ennek a tömeges méretű megnyilvánulása olykor nem meglepő, hiszen sajnos rengeteg, magát demokratikusnak valló ország létezik, amelyben a méltóságteljes emberi élet a gyakorlatban nem érték. Az effajta előfordulások gyökere az a romlott közerkölcsű és züllött politikai kultúra, amely ugyanúgy döntő szerepet játszik a rossz demokratikus rendszerműködésben és az érintett nemzetállamok nyomorúságos állapotában is.

Vitathatatlanul a legfontosabb közérdekek egyike, hogy az ember rendelkezzen azon alapvető tudással, amely által önmaga is hozzájárulhat a társadalmi boldoguláshoz, – egy számára is élhetőbb országhoz és világhoz.
A társadalom tagjainak a hasznos közéleti részvételét a leghatékonyabb módon egy intézményes keretek közötti, kötelező alapoktatás formájában történő felkészítéssel lehetne biztosítani.
A szükséges „társadalmi ismeretek” elsajátításának többek között az alábbi tárgyak megértését kellene magába foglalnia:

– Az alapvető politikai fogalmak és jelenségek megismerése
– Mit jelent az állam, és mi az állam szerepe és feladata a társadalomban?
– Mi a demokrácia, mi a célja és 
kik a szereplői? Hogyan működik a politikai rendszer?
– Miért fontos az aktív politikai (választópolgári és egyéb) közreműködés?
– A közönyös társadalmi-közéleti hozzáállásnak milyen súlyos következményei lehetnek?
– Melyek azok a problémák, amelyek veszélyeztetik a társadalmak és környezetünk életét?
– A globális veszélyek és kockázatok témaköre
– Korunk „politikai-gazdasági népvándorlásainak” a mélyebb okai
– Mik azok a gyakorlatok és technikák, amelyekkel a politikai szereplők népszerűsíthetik magukat?
– Egy politikai szereplőt, történést vagy eseményt milyen szempontok alapján ítéljünk meg?
– A média (kommunikáció) jelentősége, formái és szerepe a társadalomban
– Hogyan működik a média, és hogyan leszünk képesek hitelesen tájékozódni?
– Mikor helyes, és mikor nem az általánosítás, és az milyen károkat képes okozni?
– Miért ne legyenek előítéleteink?
– A „féligazságok” mibenléte a politikai kommunikációban
– Mit jelent az „ellenségkép” fogalma, és hogyan álljunk mi ahhoz?
– Mit jelent a „karaktergyilkosság”, és azt hogyan, milyen módokon lehet véghezvinni?
– Mit jelent pontosan a „nemzeti hovatartozás” és annak érzése, és hogyan viszonyuljunk mi ahhoz?
– Általánosságban mi egy vitának a célja? Mit jelent az érvelés, és az miért fontos?
– Hogyan tudunk tisztességes módon valamit megvitatni, „politizálni”?
– Hogyan kössünk kompromisszumot?
– Miért nem jutunk a puszta gyűlölködéssel előre, és mi lenne, ha mindenki csak mocskolódna?
– Miért káros a politikusok bálványimádása? (ők nem “sztárok”!)
– Mit kell tudni a korrupcióról?
– Melyek azok a technikák, amelyekkel „törvényesen lehet lopni” a közvagyont?
– Mi a célja és a jelentősége az „átlátható” politikai működésnek?
– Mit tudunk és kell tennünk akkor, ha a valamely hivatásos politikus/ok visszásságát észleljük?
– Mit jelent a következetesség, és annak hogyan kell érvényesülnie a politikában?

Noha a lista a legtöbb lényeges megtanulnivalót tartalmazza, de az esetleges hiányosságokat értelemszerűen mindig pótolni kell. Amennyiben pedig a jövőben majd radikálisan fejlesztünk a demokratikus rendszerműködésen – ami korunkban egy feltétlenül szükséges létkérdés –, akkor az elsajátítandó ismeretek aktualizálása is egy elvégzendő feladat.

Azért, hogy ne legyen olyan száraz és unalmas a tananyag, valamint, hogy az jobban megérthető legyen, érdemes lenne olyan oktatófilmeket is készíteni, amelyekben esettanulmányokkal kerülnének szemléltetésre a fontos tudnivalók. A megtekintést pedig a látottak elemzése és megvitatása követné.

– – –

A tananyag összeállítását és elkészítését (normális esetben állami feladat) követően el kell kezdeni az oktatást. Amennyiben az illetékes politikusok ehhez nem járulnának hozzá, vagy akadályoznák a bevezetést, úgy azzal értelemszerűen színt vallanak a demokrácia ellenében. Ebben az esetben a népnek megfelelő nyomás alá kell helyezni a döntéshozókat, elvégre a demokrácia nem egy önjáró dolog, hanem olykor meg is kell küzdeni érte.
Azonban legyünk jól az eszünknél, és ha valakik előhozakodnának az abszurd ötlettel, hogy bocsájtsuk ezt az ügyet szavazásra, semmiképpen ne dőljünk be nekik! Mert ez nem kérdés. Ugyanis minden olyan dolgot, ami a társadalom számára, valamint a demokratikus működés minőségének egyértelműen csak hasznos, semmi értelme megszavaztatni, és azáltal – éppen a tájékozatlan vagy félretájékoztatott polgárok révén – a kudarc lehetőségének kitenni. Az ilyesmi csak a gonosz és lelketlen emberek érdeke. Ez majdhogynem olyan, mintha arról kellene szavazni, hogy legyen-e demokrácia vagy ne legyen.

Mennyivel kulturáltabban élhetnének ma a kelet-európai és más, felszabadított országok polgárai, ha a rendszerváltásnál tudták volna, hogy mit kell tenniük. Nem beszélve arról, ha őket a fejlettebb demokratikus államok önzetlenül segítették volna. Egyenlőtlenségek akkor is lennének, de ekkora nyomorúság, mély megosztottság, barbár életmód, mérgezett közélet és általános romlottság egészen biztosan nem.
Mérhetetlen az erkölcsi és a morális kár, de nem reménytelen a kilábalás, – legalábbis az eszköz megvan hozzá. 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s